Cipő, sapka, takaró Patrikomnak

Hétvégén sikerült lefényképezni kreatívkodásom eredményét kötés és horgolás terén.
Itt van a kis takarója, ami jó bő 1 hónap alatt készült el. Valami érdekes és egyuttal könnyű, gyorsan haladó mintát kerestem. Nekem nagyon tetszik. :)

Egy kis manónak manó sapka jár. Ezt csak úgy fejből készítettem, már nagyon vártam, hogy felprobálhassuk, hadd lám hogyan áll neki. Hát nem ennivaló ebben a sapiban??? Nyám-nyám-nyám! Ja, a végére kellett volna egy kis bojtocska is, de nem találtam leírást az elkészítéséről , így hát az lemaradt.



És itt látható egy újabb sapek a kis cipelőkkel együtt. Cipőt muszáj volt kötnöm, mert a lábikói egyvégbe meg voltak fagyva, hiába húztam rá halomszámra a zoknikat. Majd készítek még egy párat kicsit vastagabb fonalból is,ez pamutból van, talán 2 szálal fogom majd kötni, meglátom, szét kell nézek a fonalas raktáromba, hadd lám mi érdekeset találok. Amúgy nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthetők a cipők, a sapka sem valami ördöngös dolog, mind a kettőt egy körkötőtűvel kötöttem, aztán összevarrtam, nem volt kedvem az ötös tűkkel bajlódni. :D




Kismanommal együtt. Imádom ezt a képet is, akárcsak száz másikat! :D

Szépítgetek, újitgatok

A mai napom nagy része, azon belül is, amit a számítógép előtt töltöttem, azzal telt el, hogy próbáltam valami normálisabb hátteret keresni. Ennél maradtam, legalábbis addig amíg nem találok kedvemre valóbbat. Aztán meg vadászaton voltam, meg kellett, hogy keressem azokat a blogokat amiket hetek óta olvasgatok és "leragasszam" az én blogomba.
Pihizés gyanánt kötöttem pár sorocskát a fiam manósapkájára, ami kész kellene, hogy legyen szombatra...hát nem tudom hogy elkészülök-e vele, de azon vagyok. Majd később elárulom, hogy miért is kell kész legyen. :)
Majdnem elfelejtettem, ezen a héten kötöttem neki egy pár cipelőcskét, mert a lábacskái mindig hidegek, és egy hozzá illő sapekot is, ami nagyon jól sikerült, mintha ráöntötték volna. Hamarosan felkerülnek a képek is róluk.
Mára ennyi, megyek és megfürdetem a meztelenül rugi-bugizó tökmagomat (azért meztelen, mert gondoltam nem árt ha egy kicsit hagyom szellőzni a kis popsiját is néha-néha).
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...