Anouk ruha sapkával és cipővel

 Ennek a kis együttesnek szép kis története van. Az egész kezdődött úgy hogy megköttem ezt a kiscipőt. Időközben úgy ítéltem meg hogy talán kicsi lesz majd a kislány lábára, így kötöttem egy újabb kiscipőt picivel nagyobb méretben.
Maradt egy árva kiscipőm. Kerestem kutattam valami kis ruhácskát/ kardigánt a könyveimben, a netten ami passzolhat ehhez a kiscipőhez. És akkor megláttam ezt a tündéri kis Anouk ruhácskát, (ingyen letölthető a ravelry-ről) ami egyszerű is meg úgymond több funkciós is, hisz először mint ruha viselheti a kislánya, aztán pedig mint egy tunikát. Lassan ment a megkötése, nem nagyon szeretek úgy kötni, hogy nem látom a paramétereit annak akinek kötöm, mert még így is mikor magamnak vagy a kisfiamnak készítek valamit millioszor felpróbálom, megnézem, mert utálom visszabontani meg újrakezdeni a dolgokat.

Amikor nekiálltam még nem tudtam hogy kinek is fog készülni, mondtam magamnak majdcsak akad egy kislány akinek majd elajándékozhatom. Akadt is: Jennifer , a legjobb barátnőm testvérének a kislánya. Mivel nem tudtam hogy mikor fognak hazajönni Németországból, ezért nagyon nem is sürgettem magamat a ruhácska befejezésével. Augusztus elején hazajöttek egy szűk hetecskére, gyorsan befejeztem a kisruhát hogy tudjam átadni nekik, de sajnos hirtelen haza kellett menniük még mielőtt átadhattam volna a kis ajándékot. Szomorkás is voltam, de gondoltam majdcsak lesz valahogy.

Időközben készítettem egy hozzá passzoló kis sapkácskát is, hogy legyen teljes a szett.
Mire majdnem elkészültem a sapkával, újra hazajött a barátnőm testvére, így már boldogan rohantam be hozzá a kis Patrikommal hogy adjuk már át az ajándékot még mielőtt hazamegy. Megígérték hogy majd készitnek a kis Jenniről és a ruháról képet, amit a beleegyezésükkel majd megosztok veletek is. Nagyon remélem hogy minden jó lesz majd a kislányra. :)
Akkor most lássuk a képeket:

Picit ferdén áll a ruhácska a vállfán, siettem :)

Itt már jobban áll a ruha a vállfán

egyedül a ruha

közelebbi kép az elejéről

oldalról így néz ki a ruhácska

hátulról a ruhácska


és a kis sapka

Nektek tetszik? Én nagyon odavagyok érte.:D

A Cessna horgolt változata :)

 A kis Luca barátjának rendelésre készitettem egy újabb repülőt. Nem akartam pont ugyanolyat mint a Luca-é, ezért körülnéztem és megtetszett a Cessna repülőnek az egyik változata és
így sikerült meghorgolnom.


Gyorsan kellett dolgozzak, két nap alatt, minden szabad percemben ezt csináltam. :)


A szinösszeállitás kifejezetten sikerült, legalábbis nekem nagyon tetszik.



A testvéremnek annyira megtetszett hogy alig akarta visszaadni. Patrik párszor repülözött, de nem volt hiszti mikor elkértem. :)
Nem tudom hogy milyen lesz a következő repülő projekt, de lehet hogy lesz egy helikopter. Majd meglátjuk.

Most egy újszülött kislánynak kell keresek valami édes kis virágos kardigánt, ezt kéri a megrendelőm. Ha esetleg valaki tud valahol szép kardigánokat megkérem megjegyzésbe írja le hogy hol találhatom, mert már annyi mindent végignéztem, de semmi érdekeset nem találtam.
Előre is köszönöm a segítségeteket! :)

Repülő és sapka Luca-nak

Egy aranyos majdnem 2 éves kisfiúnak, Luca-nak készítettem egy repülőt meg egy sapkát.


Sokat nézelődtem a netten hogy milyen repülőt készítsek neki, mert nem akartam még egy ilyen repülőt készíteni, hiszen fő a változatosság. Kis keresgélés után ráakadtam Anne-Claire Petit repülőjére és az alapján, ránézésre horgoltam meg ezt a repülőt.Szerintem jól sikerült a "másolat", nem?




 Nagyon élveztem horgolni, lehet majd a manómnak is készítek egy valamilyen repülőt, hisz még neki nincs :)

Luca édesanyja megkért hogy készítsek a fiának egy kötött sapkát bojttal, mert Amerikában nem nagyon lehet kapni kötött cuccokat, és ha igen, akkor nagyon drágák. Sok időm nem volt, mert pár nap múlva mentek is haza, igy gyorsan egy nap leforgása alatt sikerült elkészítenem ezt a sapkát, még szerencse hogy volt itthon pamut fonalam. :)


Sokat filoztam hogy mivel dobjam fel a kis csíkos sapkát. Mivel nagyon szereti a repülőket, gondoltam ráapplikálok egy kis rögtönzött, horgolt repülőcskét. Nem sikerült pont úgy ahogyan szerettem volna, de idő hiányban remélem elnézik nekem. :)

 Megkértem a kis bundámat hogy hadd próbálja már fel, hogy tudjak így is készíteni egy képet a sapekról. Nem nagyon akart egy helyben megállni. :)

Patrikomnak kicsit nagy a sapka, nagyobb méretben kérték, mert majd "télire" fog kelleni Luca-nak. Remélem jó lesz a kissrác buksijára. :)

Ajándékom Andráska babának


 Huuu de rég írtam már ide bejegyzést...eljött az ideje hogy bemutassam hogy miken ügyködtem én az elmúlt hetekben.
Ezzel a szettel már jó egy hónapja hogy elkészültem, csak mivel még nem adtam át hivatalosan így nem mutathattam meg Nektek, mert nem voltam biztos benne hogy vajon az illető olvassa a blogomat vagy sem. :)

Babalátogatoba készítettem ezt a kis szettet Andráskának, a volt osztálytársam kisfiának:


 Még meg sem született a kis srác, de már nekem a fejemben megvolt hogy mit is fogok készíteni neki. :) Megtörtént a fonal vásárlás, kizárólagosan pamut ( Red Hearts - Soft Cotton ), ezt is alig kaptam, és persze nem volt nagy választék, pár gomolya mindegyikből. :( Tudom akár rendelhettem volna nettről is, de most akartam látni a fonalakat és érezni hogy milyen a tapintásuk (még pamutot nem vásároltam), aztán meg mivel nem kellett sok (csupán 4 gomolyag), nem láttam értelmét hogy feleslegesen fizessek posta költséget ennyi után.

A kis elefántokat egy ravelry-s kardigánról "lestem le", amit itt is meg lehet nézni annak akinek a ravelry-n nincs oldala.

 Eredetileg én is csíkokat terveztem a kardigán fölső részére, de sajnálatos módon, miután hazajöttünk vettem észre hogy a "halvány" színű gomolyagom egy picit rózsaszínbe megy át a természetes fénynél (az üzletben a mesterséges fényben egészen más árnyalatú volt), így hát elvetettem az ötletet és simán kötöttem.
Tanulság : a fonalak szine nem egyforma természetes és mesterséges fénynél, következő fonalvadászatomon ezt szem előtt is fogom tartani.
Amint megláttam az elefántokat máris beléjük szerettem. Nem tündériek? :)
Aztán a kardigán mellé készítettem egy pár kiscipőt, amire utólag szemutánzó öltésekkel ráhímeztem az elefánt egy részét.

Elmaradhatatlan volt a kis sapka is. Első nekifutásból körkörösen, az egész sapkán voltak elefántok, de mivel nagyon szorosan kötöttem (szorosan húztam, fűztem a munka visszáján a szálakat) ezért újra készítettem, de erre már csak egy elefántot kötöttem. Nekem igy még jobban tetszik :)
Ez a kis ajándék mellé került ez a kis repülő, amit eredetileg más babának szántam (de az anyukája, aki iskolás korunkban jó barátnőm volt, csak halasztgatta a találkozásunkat, ezért "mérgemben"  Andráskának adtam).

Használd egészséggel a ruhákat Andráska!:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...