2011

Minden kedves olvasómnak Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok!
Category: 10 megjegyzés

Ajándékom Insh-nek

A horgo-blogos tagok közt volt egy kis karácsonyi ajándékozás, és a szerencse úgy hozta hogy én Insh-nek készitehettem ajándékot.
Ezeket alkottam:
 És akkor most lássuk szerre az ajándékokat.


Ezt a fenti két csillagot sajnos már nem tudom honnan, milyen könyvből horgoltam. Végignéztem az egészet, de nem találtam meg. Ha rájuk akadok ígérem belinkelem.
 Az alábbi csillagom ismét egy snowcatcher-es, itt találhatjátok a leírását. Már írtam hogy nagyon szeretem az ő hópihéit.


Mivel Insh könyvtárban dolgozik, úgy gondoltam akkor bizonyára szeret olvasni is. Így készült ez a kis "rövid" könyvjelző. A blogjából megtudtam, hogy szereti a lóheréket, ezért szétnéztem a ravelry-n és a szemem megakadt ezen. Elkészítettem. De sajnos elkövettem egy kis hibát. Őt is kikeményítettem, ami persze nem tett jót neki, mert színes fonalból készítettem (egy kicsit besötétítette a színét és maga a ragasztó is jobban látszott mint a hópihéken - talán ennél jobban is fel kellett volna higitanom a ragasztót? ). Sokat is gondolkoztam hogy most elküldjem vagy sem. Mivel időm már nem volt újat készíteni és mivel úgy szereti a lóheréket, elküldtem. Jól döntöttem. Azt mondta hogy örült neki, és tetszett is. :) Ennyi nekem pedig elég.


És egy újabb fülbevaló. Valahol a netten láttam egy ehhez hasonlót, és úgy született meg ő. 

 És persze aztán nem maradhatott ki a kis angyalka sem a játékból. :)

Karácsonyi ajándékom kisfiamnak

 Nézzük csak mi is volt a karácsonyfa alatt:


 Na kitaláltátok hogy mi az? Hát persze, az a szürke micsoda. Ő egy robot, a Robot! Közelebbről:

Egy kicsit csámpásan áll, hisz semmi keményítő (pl drót) nincs benne, de ez engem nem is zavar, hisz most nem is az a fontos.


Az orra szándékosan lett ferde :D Az energia kijelzője sem lett a legtisztább...



A kis robot újból Alan Dart kreációja, a Simply Knitting 2009-es juniúsi számában megtalálható a leírás.
Egy kicsit nehézkes projekt volt ez. Az összeállítása szerintem felvett annyi időt mint a darabok megkötése...már alig is vártam hogy kész legyek vele.
Már hintalovazott is a robot, Patrik , a gazdija, elvitte egy körre,

aztán történt egy kis baleset, és Robot a földre került, de büszkén jelentem hogy maradandó károsulás "még" nem érte szegényt, de nincs kizárva hogy majd a sok ráncigálástól  majd elveszíti valamelyik végtagját....:)

Karácsony 2010

 
Örömökben gazdag, békés, boldog Karácsonyt kívánok blogostársaimnak, rendszeres olvasóimnak és a véletlenül idetévedőknek is!
Category: 4 megjegyzés

Ki nem szeretne egy ilyen macit??!

A blogok között nézelődtem és megakadt a szemem ezen a kis mackón. És mit látok? Hát meg lehet nyerni! Gondoltam szerencsét próbálok én is, főleg mikor megtudtam hogy a mackó neve Patrik, akárcsak a fiamé! Hát nagyon szeretném ha az a sok száz jelentkező közül az én nevemet huzná ki a készitője. Tudom, kevés az esély, de álmodozni, vágyakozni csak lehet, nem?
Legfeljebb majd egy  (sok) szabad percemben elkészitem a mackó horgolt hasonmását, ha nem hozzánk fog jönni lakni ez a kis brumi. :)


 Amugy érdemes szétnézni a litván csaj blogján, eszméletlenül szép dolgok kerülnek ki a kezei közül (mackók,különféle mesebeli babák). Én most egy pár mackó figurát mutatok neketek a sok közül.



Hát lehet őket nem szeretni????

Virágos cipőcske

Ez a kis cipőcske is ajándékba készült egy 3 hónapos kis tündérkének.





A minta Louisa Harding:Natural Knits for Babies and Mums könyvből van. Könnyű volt megkötni és persze gyors is. Ami egy kicsit sok időt vett fel az a virágocskák ráhímzése volt. A végére belejöttem :) látszanak is az eltérések a virágok közt, de annyira nem vészes.
A kiscipő átadását vállalta a nyuszilány, hisz ő is a kislánynak készült. A nyusziról többet itt olvashatsz.

Erga ajándékjáról bővebben



 Mint ahogyan a tegnap ígértem, ma elmesélem és egyenként megmutatom hogy mit is készítettem Ergának a karácsonyi adok - kapok játékban.
Az első egy karácsonyfadisz, de szimplán akár dekoráció gyanánt is megállja a helyét hisz felakaszthatjuk a plafonra, vagy akár az ablakba is kirakhatjuk.

Csillag a csillagban - felakasztva

lefektetve

Na de akkor nézzük hogy hogyan is készült. 
Először is az ötlet erről az oldalról való. Ottan ablakdiszként szerepelt. Nagyon megtetszett hogy olyan különleges, hisz a középső csillag arra fordulhat amerre akar.
 Elsőként elkészítettem a külső csillagot, a képen még nincs kikeményítve azért ilyen görbe :)
Aztán a leírás szerint elkészítettem a középső csillagocskát is. Ami, nagy bánatomra nagyobbra sikeredett, pedig ugyanabból a horgoló cérnából készítettem. Gondolom a külső csillagot lehet hogy túl szűkre kezdte.


 Á, gondoltam semmi baj, készítek egy vékonyabb fonalból egy új csillagot. Így született meg a piros csillag.

 

Ami ismét nagy volt. Most már kezdtem egy kicsit mérgelődni. Elkezdtem keresgélni egy még kisebb csillag után. Aztán ráakadtam erre a csöppségre:

 Ő már tökéletes volt. Igaz nem olyan látványos de szerintem most nem az volt a legfontosabb.
Megvoltak a csillagok, kikeményítettem és nekiláttam összerakni őket. Egy sima varró cérnára felfűztem az első gyöngyöket, varrtam, ismét fűzetem, ismét varrtam...s ez így ment addig amíg  összekovácsoltam a két csillagot. Remélem tetszik. Nekem nagyon.
A másik két kis csillag pedig különálló díszként folytatja életét :)

Ez a másik csillag is az előbbi oldalról származik.
Kész voltam a csillagokkal és gondoltam jó lenne ha valami kötöttet is készítenék Ergának. Így esett a választásom a kis kötött zoknikra. Az eredetiket itten megtekinthetitek


 Először megcsináltam a csíkosat. Huuu ez nagyon cuki lett - gondoltam,muszáj még készítsek kettőt. Mindössze 9 cm a "nagyságuk".

Aztán összehoztam ezt a kis fülbevalót is. Az első fülbevaló ami kész is lett, hisz próbálgattam még készíteni, de valahogy mindig  közbejött valami. Sokat gondolkoztam hogy mégis milyet készítsek, milyen szinüt, mert hát nem tudtam hogy Ergának milyen a stílusa a fülbevalókat illetően. Aztán kitaláltam ezt a visszafogottabb fajtát, megbolondítottam egy kis gyöngyelg, hogy legyen valami súlya is, mert nagyon könnyű. A színén is sokat filoztam, aztán maradtam a fehérnél, lévén karácsony és ezt a szint több ruhadarabhoz is passzol (mint pl a zöld, piros, ezüst, arany - ezek közül a színek közül lehetett választani az ajándék elkészítésekor). Jó döntés volt a szinválasztás, Ergának nagyon tetszett.


 És utoljára hagytam az egyik legkedvesebb ajándékomat, ezt az angyalkát:

Ez volt az első angyalkám. De nem az utolsó. Azóta már készült egy jó pár belőle. A mintát Kriszta blogjántaláltam véletlenül, itt van a leírás is az elkészítéséhez.  Egy kicsit nehezen ment, nem nagyon értettem a leírást, de szerencsére Kriszta le is rajzolta és úgy már könnyebb volt (rajzból könnyebben dolgozom, vizuálisabb típus vagyok). Köszi Kriszta hogy közzétetted a leírást.:)

Ajándékjaim

  A karácsonyi adok-kapok játékban amit Timel szervezett íme mit kaptam én:
 Ezt a két kis horgolt nyakláncot Nencsi készítette nekem. Nagyon köszönöm az ajándékot, pont eltalálta a színeket, hisz a zöld meg a kék is a kedvenceim közé tartoznak. Annak ellenére hogy horgolok, ez az első horgolt nyakláncom, amihez most már kell készítsek egy hozzá passzoló kis fülbevalót, hisz azok amik vannak nem találnak ehhez.

Mivel ugyanezen a napon ért célba az én ajándékom is, úgy gondoltam hogy bejegyzésbe írom meg ezt a dupla örömöt.
Ezt a kis ajándékot Ergának készítettem.
Nagyon sokat törtem a fejemet, hogy mit és hogyan, de Ergának nagyon tetszettek, ezért most már megnyugszom.
Holnap majd bővebben elmesélem, hogy hogyan is készültek ezek a kis karácsonyi ajándékok, de most már késő van, megyek és lebuccanok.

Még egyszer köszönöm Timel, hogy sikerült megszervezned ezt a játékot, és remélem, hogy majd még lesz ennek folytatása. :)

Megvan a nyertes!

  Nagyon nehezen született meg ez a sorsolás. Közben még le is sérültem. Semmi komoly, csak kaptam egy "golyóstoll injekciót" a fiamnak köszönhetően. Hogy történt? Hát elkészítetten a cetlicskéket, őket ni:



 és miután így szép sorjában leraktam a földre hogy lefotózzam jött a manó megszerezte a golyostollat az asztalról, amit úgy-e én otthagytam, és amint utána kaptam hogy kivegyem a kezéből, hát beletenyereltem a golyóstoll hegyébe. Nem volt kellemes érzés, de most már nem fáj annyira.

Na de hogy visszatérjek a játékhoz, mint ahogyan láttátok 12 játékos jelentkezett.





itt a manóm is besegített,ügyesen szétszórta a cetliket :)   

az összetűrt papirdarabokat manóm egyik kocsijába raktam, jól összekevertem és akkor jött ő

 Kb az ezredik alkalomra összejött hogy kihalásszon egy összetűrt papirdarabot, mert ő mindig kiűritette a kiskocsi tartalmát. :)

 Tádám!!!!És a nyertes :

Kedves Noémi gratulálok ! Mivel nincs blogod és nem tudom az email címedet, megkérlek küld el a címedet emailban (az email címemet a profiloldalomon megtalálod) hogy tudjam majd postázni a nyereményedet.
Nagyon köszönöm Nektek, játékosoknak hogy játszottatok velem.

A keményités és én

Készítem a karácsonyi dolgokat és biza a díszeket ki kell hogy keményítsem mert hanem semmi tartása nem lesz.
Az első keményítési kísérletemet úgy csináltam mint anno nagymamáink ahogyan keményítették a csipkéket, ingeket, ágyneműket meg egyebeket. Alaposan kikérdeztem anyumat, aztán elmentem keményítőt vásárolni.
Az üzletben az elárusító azt kérdezte tőlem hogy milyet szeretnék : van folyékony, van porban  amit majd én kotyvasztok össze otthon és van spray formájában is. Na gondoltam, Iza most légy okos. Hát mondom a csajszinak mivel halvány ibolykám sincs a keményítésről, szerinte melyiket vegyem. A folyékony mellett döntöttem.
Hazalibegtem,előszedtem a keményíteni való dolgokat (angyalkákat és hopihéket) gyorsan feloldottam az oldatot az utasítás szerint, beleraktam az előre megnedvesített horgolmányokat és csak néztem nagyokat. Hogy mért? Mert a használati utasításon sehol nem szerepelt hogy mennyi ideig is kell a dolgokat benne hagyni, mit kell vele utána csinálni (kifeszíteni és hagyni megszáradni? kivasalni és ezáltal majd megkeményedik?).
Gondoltam a gugli barátom okosabb, gyorsan bepötyögtem, kidobott egy csomó használhatatlan dolgot és fél óra után feladtam a harcot és mentem a saját fejem után.
Mivel a keményítő flakonján szerepelt egy vasaló is, gondoltam akkor hát kivasalom a horgolmányokat. Anyum is így mondta, akkor hajrá.
Vasalok, vasalok és vasalok. Semmi keményedés. Na gondoltam, jól kib...tak velem, mert ez így nem mükszik.
Elraktam a hopihéket, az angyalkát még nedvesen ráhúztam egy pohárra hadd száradjon (kicsit nehéz lett volna őt is kivasalni :) )
Csaknem hagyott a dolog nyugodni. Másnap újra kikevertem egy újabb keményítésre való adagot és gyorsan bele is dugtam a horgolmányokat (még az előzetes benedvesítést is elfelejtettem, gondoltam annyit csaknem árt) és 3 óra után kiszedtem belőle őket és újból jött a vasalás. Most már felfedeztem egy hangyányi keményedést. Vasalás után ráraktam őket még a fűtőtestre hadd száradjanak meg isten igazából.
Időközben persze csak azon agyaltam hogy vajon az a kifeszítős-ragasztós-száradós keményítési forma  amit ezen a tök jó oldalon olvastam (érdemes alaposan szétnézni, nagyon jó hopelyheket készít a csajszi), hogyan is működne. A cukros keményítős megoldást egyből elvetettem,nem szerettem volna ha a hopihék nedves környezetbe "kerülnek összeessenek".
Kerítettem olyan ragasztót (apumtól kértem), románul "aracet", sajna nem tudom a magyar megfelelőjét, még szótárakban is szétnéztem, de semmi, annyit tudok hogy az építkezésben is használják,apum meg ezzel ragasztja össze a léceket (asztalos is).
Na megvolt a ragasztó, kicsit felhigitottam vízzel, kifeszítettem az áldozati hópelyhet gombostűk segítségével, kis ecsetel bekentem a ragasztóval és már ment is fel a konyhában a szekrény tetejére száradni. Másnap levettem, kierőszakoltam a hópehelyből a gombostűket és voilá MEGKEMÉNYEDETT! Jupiiiiiiiii! Abban a percben én voltam a világ legboldogabb embere az tuti bizti. :
Itt van pár képecske a keményítésekről.

Itt megpróbáltam kikeményíteni egy angyalkát is.



Keményítés után így nézett ki az angyalka.
Itt a hópelyhek vannak kifeszítve :)


Egy hopihécske amint szárad

Itt meg láthatóak a gombostűk is.
Nem mondom hogy gyorsan megy ez a feszítéses-lekenéses dolog, de megéri. Jól el lehet vele szórakozni. :) És a végeredmény is szép!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...