Anouk ruha sapkával és cipővel

 Ennek a kis együttesnek szép kis története van. Az egész kezdődött úgy hogy megköttem ezt a kiscipőt. Időközben úgy ítéltem meg hogy talán kicsi lesz majd a kislány lábára, így kötöttem egy újabb kiscipőt picivel nagyobb méretben.
Maradt egy árva kiscipőm. Kerestem kutattam valami kis ruhácskát/ kardigánt a könyveimben, a netten ami passzolhat ehhez a kiscipőhez. És akkor megláttam ezt a tündéri kis Anouk ruhácskát, (ingyen letölthető a ravelry-ről) ami egyszerű is meg úgymond több funkciós is, hisz először mint ruha viselheti a kislánya, aztán pedig mint egy tunikát. Lassan ment a megkötése, nem nagyon szeretek úgy kötni, hogy nem látom a paramétereit annak akinek kötöm, mert még így is mikor magamnak vagy a kisfiamnak készítek valamit millioszor felpróbálom, megnézem, mert utálom visszabontani meg újrakezdeni a dolgokat.

Amikor nekiálltam még nem tudtam hogy kinek is fog készülni, mondtam magamnak majdcsak akad egy kislány akinek majd elajándékozhatom. Akadt is: Jennifer , a legjobb barátnőm testvérének a kislánya. Mivel nem tudtam hogy mikor fognak hazajönni Németországból, ezért nagyon nem is sürgettem magamat a ruhácska befejezésével. Augusztus elején hazajöttek egy szűk hetecskére, gyorsan befejeztem a kisruhát hogy tudjam átadni nekik, de sajnos hirtelen haza kellett menniük még mielőtt átadhattam volna a kis ajándékot. Szomorkás is voltam, de gondoltam majdcsak lesz valahogy.

Időközben készítettem egy hozzá passzoló kis sapkácskát is, hogy legyen teljes a szett.
Mire majdnem elkészültem a sapkával, újra hazajött a barátnőm testvére, így már boldogan rohantam be hozzá a kis Patrikommal hogy adjuk már át az ajándékot még mielőtt hazamegy. Megígérték hogy majd készitnek a kis Jenniről és a ruháról képet, amit a beleegyezésükkel majd megosztok veletek is. Nagyon remélem hogy minden jó lesz majd a kislányra. :)
Akkor most lássuk a képeket:

Picit ferdén áll a ruhácska a vállfán, siettem :)

Itt már jobban áll a ruha a vállfán

egyedül a ruha

közelebbi kép az elejéről

oldalról így néz ki a ruhácska

hátulról a ruhácska


és a kis sapka

Nektek tetszik? Én nagyon odavagyok érte.:D

4 megjegyzés:

Kaccat írta...

nagyon-nagyon

Csilla írta...

Nekem is nagyon :)

Otthon Művek írta...

Igazán tündéri! Különösen tetszik a ruhának a szegély- illetve oldal megoldása, helyesek rajta a kis virágok,meg úgy együtt az egész!

Névtelen írta...

Tündéri! Megkötöm én is 2 évesemnek, köszi az ötletet. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...