Egy horgolt mennyasszonyi ruha születése

Igen, egy mennyasszonyi ruha készül. Sajnos nem az én mennyasszonyi ruhám és sajnos nem is én készitem (de ami késik, nem múlik). A tervező, a kivitelező és egyben a szerencsés ruha hordozója egyszemélyben nem más mint az Én Testvérem.
Az ok, amiért úgy döntöttem, hogy megosztom veletek is ezt az az hogy nagyon büszke vagyok rá mert bevállalta hogy mindent Ő csinál, azaz megtervezte a ruha mintáját, pontosabban az általa kedvelt horgolt ruhákból kiragadott egy-két mintadarabot és összeállitotta a saját izlése szerint, ugyancsak ő szándékszik megvarrni is a ruhát amire majd ráveszi a horgolt részt. Minderre már csak 5 hónapja van, augusztusra kész kell hogy legyen, és kész  is lesz vele. Tudom huzos munka, nem is tudom hogy én bevállaltam volna-e a rövid idő miatt, de minden elismerésem az ővé.
És akkor következzen pár kép is az elolvasotakról.
Mint emlitettem lerajzolta a ruhát, igy néz ki :

a kép a blogjáról való
Két hete elkezdte meghorgolni a darabkákat is és össze is állitotta. Ez lenne a mellrésze:


Több kép a blogján található.
A következő darab a ruha hátához készül:

Ugyancsak még több kép itt a blogján található.
Tervezem hogy legalább havonta jövök majd egy kis bejegyzéssel arról hogy hogyan halad a ruhájával. Ha érdekel akár követheted az ő blogján is a fejleményeket.

Magamról annyit, hogy sajnos még mindig nincsen annyi időm hogy tudjak valamit is alkotni, pedig tervem az rengeteg van. Jelenleg szakácsként dolgozok egy kis francia vendéglőben, és sajnos a munka az rengeteg és ami kis szabadidőm is van, vagy pihenéssel töltöm el vagy foglalkozok a kisfiammal, aki mivel napi 2-3 órát lát bizony hiányolja jelenlétemet. De igérem, visszatérek én is, egyszer...addig pedig Ti csak alkotgassatok. :)

U|PDATE: az elkészült ruháról itt láthattok képeket.

Category: 3 megjegyzés

Horgolt strandruha

Itt van az a hires ruha amit pár hete már beharangoztam Neketek! :)


Az egész minta fejből van, mert semmi inspiraciom nem volt (sem magazin, sem internet, semmi). Pár probálkozás után kialakult a fejemben az egész ruha és már csak meg kellett horgolnom.
A felsőrésszel kezdem, egy egyszerű kis mintával ( 3 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 3 egyráhajtásos pálca aztán 1 láncszem váltakozásából áll) :

Mikor elértem a deréktájhoz, elkezdtem a szaporitást hogy a kis csipőmre is ráférjen. Mivel nem akartam hogy a fenekem tájéka is nagyon átlátszó legyen (nem akartam semmi bélést belevarrni) ezért a szaporitásokat ugy oldottam meg, hogy először az 1 láncszem helyett lehorgoltam 1 egyráhajtásos pálcát, amit 3-4 soronként mindig megtoldottam 1-1 uj pálcával. Mikor elértem a kellő magasságot ebből a mintából, lassan kezdtem az egyráhajtásos pálcákat láncszemekké átalakitani hogy kialakuljon a 3dik mintarészem. Ez sem ördöngös dolog: az első két sorban ismételtem a * közötti részt: * 3 egyráhajtásos 6 láncszem 3 egyráhajtásos 3 lánszem *, majd a harmadik sorban a 6 láncszemes részt úgy horgoltam le, hogy 3 láncszem 1 rövidpálcával alányúltam az első két sorba (összefogtam) és újra 3 láncszem, a többi pedig maradt. Valamennyire a következő képen megfigyelhető ez a folyamat.
Tudom az itteni (Ciprus) 40 körüli fokokban nem akárki hord kötött vagy horgolt cuccot, de annyira szellős, hogy nincs melegem benne. :)
Nektek hogy tetszik?

Category: 8 megjegyzés

Életjel !

Szép napot minden kedves olvasómnak!
Tudom, kicsit jól eltüntem, de azonnal meg is magyarázom a helyzetet, de csak persze röviden, nem szeretnék senkit sem halálra untatni az élettörténetemmel :)
Tehát: itt vagyunk ezen a szép kis szigeten,Cipruson. Itt most kegyetlenül meleg van, kinn 40 fok körül mozog a hőmérő, benn a házba pedig hol 31 hol 33 fok van és légkondi hiányában elég nehézkés elviselni, de azt hiszem a szervezetünk lassan átállott erre a melegre, viszont ennek a melegnek a hatására semmi késztetést sem érzek hogy valami fonalas kreativkodasba kezdjek.
Mi több, meg fogalmam sincs, még nem fedeztem fel, hogy ebben a városban hol is lehet venni fonalat, ha egyáltalán lehet. Annyit viszont elárulok, hogy még március-áprilisben fejből horgoltam egy kis nyári ruhácskát (a fonal a férjem visszabontott kardiganjából van :)), a szine nem igazán az én világom, amolyan mustársárga, de hát unalmamban kellett valamit csináljak, merthát akkor nem dolgoztam, csak otthon ültem a kis manómmal :)
Fényképpel nem szolgálhatok a friss ruhadarabról, mert még van pár kis apró szépitgetni való dolog rajta, de amint sikerül véghezvinnem ezeket nyomban lefotozom és megosztom veletek is. Ok?
Addig is itt egy kis kép rólam és a fiamról és természetesen a tengerről (ez a kép még április végén keszült):


Category: 6 megjegyzés

Búcsuzok!

Szép napot mindenkinek!

Páran közületek tudjátok hogy készültünk külföldre, Ciprusra. Végre valahára eljött az idő és Ma már indulunk is. Annyi dolgom volt, bucsuzkodás, pakolgatás (a bőröndök még félig üresek :)) hogy majdnem elfelejtettem hogy írjak Nektek is. De csak majdnem. :)
Sajnos ezzel az utazással határtalan időre megszűnnek a bejegyzéseim, mert nem nagyon lesz időm kötögetni, horgolgatni, de amint valamit alkotok és lesz lehetőségem rá természetesen megosztom veletek. Addig is böngésszétek a többi alkotásaimat, remélem tetszenek nektek.

Alkotásokban gazdag évet kívánok Mindannyiotoknak és visszavárlak!
Sziasztok! :)
Category: 8 megjegyzés

A kis család sapkában :)

 Elkészült a barátnőm kis családjának minden tagjának a sapkája. :) Íme egy csoport kép:

 Akkor most lássuk szerre a sapkákat.
Elsőként a kisfiú sapkája kerül bemutatásra.Ez egy 2 az 1-ben sapka, a jól megszokott dupla kötéssel készült különböző nagyságú csikokkal. Az egyik egy barnás-kékes árnyalatban:
 A másik pedig sötétkék és halvány barna (majdnem krémszinű):

 A következő sapka, kérésre bordó meg fehér színekben készült norvégmintával a barátnőmnek. Ezzel egy kicsit megszenvedtem, pontosabban a kezdésével. Először megkötöttem a norvégmintát, majd visszatértem a kezdéshez és harmadszorra sikerült kialakítanom a "patent" részét. A mintát ismét a raverly-in találtam, ez is ingyenes és itten megtaláljátok a leírást.

Az utolsó sapka sötétszürke és fehér árnyalatban, szintén norvégmintával, a barátnőm férjének a sapkája. Akárcsak a felső sapka, ez is a raverly-ről származik, itt megnézhetitek és megköthetitek hisz ez is ingyenes. :)

Mivel teljesen szabad kezet kaptam a minták kiválasztását illetően, remélem Andi hogy elnyeri a tetszéseteket és kívánom hogy ezekben a hideg napokban megfelelően melegítsék a fejeteket. :)

Az én sapkám


 Elkészült végre az első sapka nekem. Idáig nem nagyon hordtam sapkát, de ahogy magam mögött hagyok egyre több évet, rájöttem és néha rákényszerültem hogy igenis rakjak valami védőt a fejemre.
Erre a kis szépségre esett a választásom. Egyszerűen imádom! Már valósággal vártam a hidegebb időt hogy tudjam hordani :))

 A mintát a raverlyn itt találtam, természetesen ingyenes. Kicsit több odafigyelést igényelt mint a sima sapkák, de élveztem kötni, 3 nap alatt kész is lettem vele. :)
Gondoltam lefényképezem a visszáját is. annyira tetszik hogy olyan egyenletesen mennek a szálak a munka mögött. Ezt az új technikával tanultam meg: egyszerre mind a két szálat tartom a mutatóujjamon, így nem kell cserélgessem őket és így sokkal gyorsabban is megy a kötés.
Hordva valahogy így néz ki (nem a legjobb fényképp :( )
Ezt meg azért fényképeztem le, mert nagyon érdekes volt a sapka szemeinek az apasztása. A 3 fekete Csík mentén kellett apasztani és nem pedig körbe egyenletesen elosztva.

Rénszarvasos sapka

 Elkészült egy újabb rénszarvasos sapka Lukának, rendelésre. Ez is akárcsak az előbbi rénszarvasos, a dupla kötéses technikával készült, igy mind a két fele használható.

 A sapka mintájának a kiválasztásakor ismét nagy segitséget adott a ravelry, itt található az eredeti modell, csupán annyit változtattam hogy a régi kis rénszarvast választottam motivumnak és még egy csillagocskát is beszúrtam a mintába.


Egy ujabb technikát tanultam meg ennél a kötésnél, pontosabban a kezdésnél. A kezdő szemeket egy különálló fonallal ráhorgoltam a kötőtűmre és aztán tovább folytattam a sapka kötését. Ez azért volt fontos mert igy miután kész lettem a sapkával a fiam fejére felpróbálva pontosan meg tudtam határozni hogy hová kerüljön a füles rész ami majd eltakarja a kisfiú fülét. Erről a horgolásos kezdésről itt található egy video. Az előnye az, akárcsak másfajta provisional cast on-nak hogy miután visszabontjuk a láncszemeket és újra felszedjük a szemeket köthetjük lefelé is a ruhadarabot. Most ez nekem nemcsak a fülek kialakitásában volt szerepe hanem abban is hogy a "két sapka" összeállitásánál a szemutánzó összevarrást használtam és ezzel elértem azt hogy szép és legfőképpen rugalmas lett a sapkám kezdése.


Ismét nehézkés volt a modellkedés, nem engedte a fiam hogy lefényképezzem oldalról is, pedig olyan jól eltakarja a fülecskéjét. :)

Vortex gyereksapka

 Miután elkészültem a Tychus sapkával a fiamnak, megígértem  magamnak hogy megkötöm ennek a másik változatát is, a Vortexet ugyancsak a fiamnak.

 Azért esett ismét kétszínű sapkára a választásom mert még a talajról megmaradt kevés szürke meg halványkék gyapjú és akril keverékes fonalam amit illett már felhasználnom. Az első próbálkozásom eredménye kicsi lett a fiam fejére, pedig próba kötést is csináltam így hát gyorsan nekiláttam és kötöttem egy újat. Ez is, akárcsak a Tychus, 1 nap alatt elkészült és nagyon élveztem kötni. Érdekesen összefonta a tervező a lustakötést a simával, ahol a lustakötéses résznek megvan a patent szerepe és egyben szerencsémre, a mintának köszönhetően ügyesen eltakarja a sapka a kisfiam fület is. :)
 Természetesen ismét nagy harcok árán tudtam rávenni a fiamat egy kis modellkedésre, de véleményem szerint a lényeg látszik. :)

Nagyon tetszik az érdekes csavarás, ismét a rövid soros technikával készült ez a sapka is.
Mindenkinek ajánlani tudom, aki csak egy kis különleges sapkával szeretné meglepni a család férfi tagjait, de simán elmegy a sportosabb női tagoknak is.:)

Tychus sapka

Egy nap alatt sikerült megkötnöm ezt a rövid soros sapkát a fiamnak.Pont időben kész lettem vele, mert egy nap leforgása alatt nyárból átmentünk télbe. Szószerint. Pénteken még rövidujjusan sétáltunk, szombaton már jól felöltözve, vasárnap reggel meg havazásra ébredtünk. :)

 A minta ingyenes és a knitty-n megtalálható.
Mivel a méretek felnőtt fejre irodtak és dupla szállal volt megkötve a sapka, próbakötést csináltam egy szálal (nem akartam én olyan vastagot), hogy kiszámolhassak a kezdő szemeket és az ivek számát. Amint látjátok ez mégsem sikerült, az aljára kellett még kössek pár sorocskát, nem volt szivem lebontani és újjat kötni.
 A sapka leirása szerint a röviditett soroknál nem kell a fordulásnál az utolsó szemet átrakni egyik tűről a másikra. Hát biza kell, mert akkora lyukak tátongtak a próbakötésen, hogy a sapka a melegitési funkciójának egyből lőttek. Kipróbáltam a saját fejem után egy-két dolgot, de egyik sem jöt be. Aztán pihenés gyanánt megnéztem a ravelry-n hogy milyen variációk készültek ebből a sapkából. Az egyik ravelry-s tagnak a bejegyzésében szerepelt egy olyan videó ahol orvosolhatjuk ezeket a tátongó lyukakat és még a minta sem változik. A videót itt megnézhetitek, annyi a rossz hogy németül van, de álitom hogy ha figyelmesek vagyunk akkor magáról a videóról is rájövünk a technikára, hisz nagyon lassan mutatja be az illető. Érdemes jó párszor végignézni, picit furcsa a megoldás de nagyon hasznos.

Pár adat még a kötéssel kapcsolatban: 50-50 gram sötétzöld Cataniát  és kék Barka Gerlepárt használtam (jocskán maradt a fonalakból), 2.5-üs tűvel kötöttem. Igaz a Gerlepár vastagabb fonal mint a Catania, de nagyon jól passzolt a két különféle fonal, hisz a Catania keménységét/merevségét jól elnyelte a Barka fonal. A sapkát 40 szemmel kezdtem, 24 szemes volt a legrövidebb sorom,5 mintából állitottam össze, és mindegyikben 8-8 ivet kötöttem, majd a végén összevarrtam a kezdő szemeket a végső szemekkel.
Az érdekessége a sapkának az hogy, csinálhassuk 4 mintából vagy akár 6-ból is, ez szerintem függ a sapka  méretétől és a fonal vastagságától, csinálhassuk több szinből, vagy csak egyből, csinálhatunk a sapkának füleket (én  most épp egy ilyenen dolgozok).

Kedvenc időtöltése, a motorozás (még a házba is ezzel közlekedik :) ) közben sikerült pár képet csinálnom az urfimról, mert ismét sehogyan sem akart pozolni nekem a makacskám. :)

Patrik kapucnis pulcsija

 Elkészült az első kapucnis-zsebes pulóverom. Pontosabban a fiamé :) Először készítettem kapucnit, nem is olyan nehéz mint ahogyan elképzeltem.
 Amint megláttam ezt a pulóvert Debbie Bliss:Essential Knits című könyvébe, tudtam hogy egyszer majd eljön az ideje hogy elkészitsem a fiamnak.
A fonalat anyumnál túrtam, gyapjú és akrill keverék (valamikor régebb kötöttem magamnak egy csavart mintás pulcsit, de aztán visszabontottam és a fonal várta hogy majd újra valamivé átváltozzon), olyan igazi sétélos-játszodos pulóvert szerettem volna neki az őszi napokra.


Nem nehéz a csavart minta sem, könnyű, gyorsan haladós pulcsi ez. Igaz először picit elméreteztem, túl kicsire kötöttem, úgyhogy visszabontottam és újból nekiláttam. :) egy cseppet sem voltam mérges.Nagyobbra kötöttem mint a neki megfelelő méret, hisz igazán szeretnénk kihasználni (hátha jövő őszre is majd jó lesz)

 Akinek megtetszett a ravelry-ről ingyen letöltheti a mintát.

És íme a tökmagomon a pulcsi. Nagyon nehezen vettem rá, hogy felvegye, sírt egy sort de aztán anyum segítségével eltereltük róla a figyelmét. :)


Bocsi a háttérért, nem volt hajlandó leszállni az ágyból. ja meg a képek sem sikerültek olyan jól, örültem hogy egyáltalán lefényképezhettem az én kis makacsomat!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...