Virágos kis kardigán sapkával és kiscipővel

 Egy pár hónapos kis tündéri kislánynak, Pannának, rendelésre készítettem ezt a kis szettet a hidegebb napokra.


Mivel elég vastag fonalat vásároltak hozzá (gyapjú és műszál keverék ) picit nagyobb méretbe kellett megkössem mint amekkora most pont jó lett volna a kis Pannának. Sokat próbálgattam, kisebb és nagyobb tűvel is és végül az 5-ös mellett döntöttem.

Sokat számolgattam, méregettem de élveztem csinálni. A kardigánt egyben kötöttem, raglános megoldással, mert nem szerettem volna varrogatni, hisz akkor a varrás mentén még vastagabb lett volna.Főleg a raglán résznél kicsit megszenvedtem vele, harmadszorra sikerült eltalálnom a megfelelő apasztást. :)




A másik mérgesítő dolog a gombok kiválasztása volt. Szerettem volna kis virágos gombokkal ellátni, de sajnos sehol a városban nem találtam ilyen fazonú gombot, mi több még kisméretű gombra is alig akadtam.


A jól bevált kis cipő modell.

A sapkával is bajban voltam. Elméletileg olyan újszülött méretett készítettem, a kis bundám pár hónapos fej mérete után kötöttem meg, de még ez is nagy lett, legalábbis ahogyan én láttam, ugyanis amikor átadtam az ajándékot szerencsém volt meglátni a kis Pannát is. Mondtam is nekik, hogy nem gondoltam hogy Panna ilyen kicsi (mivel az én fiam nagy méretekkel rendelkezett születésekor, hajlamos vagyok elfelejteni hogy minden kisbaba nem ekkora születésekor :)), ezért nézzék el nekem ha esetleg most nem lesz jó a kislányukra. Mondjuk még mindig jobb ha picit nagyobb, majd belenő. :)

Mindent összevetve, örömmel készítettem, hisz olyan tündériek a kisbabák a kötött holmikban, legalábbis az én szememben.

5 megjegyzés:

Csilla írta...

Iza, gratulálok, nagyon bájos kis szett, jóka színei is.

hAnd-i írta...

De jóóóó... az is, hogy újra itt vagy... nem lehet annyit kinnt ülni már, igaz? szóval, egész nyáron lestem, hátha összehoz minket a szerencse és találkozunk Szentgyörgyön, de nem sikerült... de nem baj, majd máskor és lehet, hogy akkor nemcsak a szerencsében bizva...
csodálatos kis szettet alkottál... annyira jók a szinei... és nem csodálom felháborodásod... sokkal inkább téged csodállak... az én kezem teljesen meg volt kötve otthon, merthogy fonalat is alig találtam... nemhogy gombokat... érdekesebb gombokat a Mihai Vitéz téri üzletben találtam, de olyan áron, hogy nyelni is alig tudtam... szóval, minden elismerésem a tied...

Iza írta...

Köszönöm.:)
Andi abba az üzletbe én is voltam, de persze virágos gomb ott sem volt, más minden, de az nem. :(
A találkozásról, sajnálom én is hogy nem futottunk össze, lehet az idén nem is fogunk, hisz még csak 1 hónapot leszünk itthon, költözünk a fiammal Ciprusra a páromhoz. Ha esetleg addig lesz utad erre, időbe szólj és akkor megejtünk egy kis randit :)

Kaccat írta...

Nagyon szép! Hihetetlenül ügyes vagy!

Reva írta...

Iza, ezek gyonyoru darabok ! :) Igazan boldog lehet Panna :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...